Szeretettel köszöntök mindenkit a Fidelitas pásztói szervezetének sajtótájékoztatóján. Köszönöm szépen, hogy elfogadták meghívásunkat.
A Fidelitas véleménye szerint sürgősen újra kell gondolni a közoktatás finanszírozását, mert az óvodákat, iskolákat fenntartó önkormányzatoktól 30 milliárd forintot vont el a kormány, mely következtében szeptember elejére több mint 450 iskola és óvoda szűnt meg, továbbá – az óraszámemelés és takarékossági okok miatt – az oktatási intézmények közel 9000 pedagógust voltak kénytelenek elbocsátani. Sajnos, ezek a számok várhatóan szeptember végére még magasabbak lesznek.
A minisztérium és a kormány sokszor hangoztatott véleménye az, hogy a gyermeklétszám csökkenése miatt van szükség az intézmények megszüntetésére és a pedagógusok elbocsátására, valójában azonban két másik ok játszik közre. Az egyik a pedagógusok 10 százalékos óraszámemelése, a másik pedig az, hogy a most kezdődő tanévben 30 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak az oktatási intézmények fenntartói, ami gyerekenként 21 ezer forintos elvonást jelent, összesen pedig 12 ezer pedagógus egyéves bérét teszi ki.
Ma Magyarországon egy olyan tanév kezdődött el, amikor olcsóbb lett az oktatás, hiszen 30 milliárd forinttal kevesebbet költ rá az állam, ugyanakkor a minősség semmit sem javult, kevesebb iskolában, ugyanolyan szolgáltatásban részesülnek a diákok.
De nézzük meg, hogy Pásztó esetében ez mit is jelent. 2006-ban 561 millió forint központi költségvetési támogatás jutott a pásztói fenntartású iskoláknak és óvodának (Mikszáth Kálmán Gimnázium Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Gárdonyi Gáza Általános Iskola, Dózsa György Általános Iskola, Rajeczky Benjamin Művészeti Iskola, Pásztó Város Önkormányzat Óvodája). 2007-ben előreláthatóan 53 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak ezek az intézmények. Ezt a hiányzó 53 millió forintot nem tudja pótolni a pásztói önkormányzat, hiszen az önkormányzatoktól is rengeteg pénzt vont el a Gyurcsány - kormány. Például, Pásztó városa 2007-ben a kórházzal együtt, mintegy 100 millió forinttal kevesebb bevétellel számolhat.
Sajnos a megszorításoknak megvannak a negatív következményei. A mostani tanév előtt, elsősorban a központi megszorítások, továbbá a finanszírozási rendszer megváltozása miatt került sor a Gárdonyi Géza Általános Iskola hasznosi tagintézményének megszűnéséhez, tehát ebben a kérdésben nem Pásztó Város Önkormányzatát, hanem a Gyurcsány - kormányt terheli a felelősség. Szintén a mostani tanévtől a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése lett a fenntartója, működtetője a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégiumnak, valamint a Rajeczky Benjamin Művészeti Iskolának. Pásztó Város Önkormányzatát a kormány megszorító intézkedései kényszerítették az intézmények átadására. Szerencsére az új fenntartó már jelezte, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy továbbra is színvonalas oktatás folyjék az említett iskolákban.
Ami pedig az intézményi létszámkereteket illeti. A Pásztón - városi és megyei fenntartás alatt - működő iskoláknak és óvodának, elsősorban az óraszám emelése, valamint takarékossági okok miatt több mint 30 alkalmazottat kellett elbocsátaniuk.