Gömbicz Nándor

1985. augusztus 13-án születtem Nógrád Megye egyik legszebb városában, Pásztón. Általános iskolai, zeneiskolai és középiskolai tanulmányaimat is itt végeztem, jelenleg pedig, jogot hallgatok a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Angol nyelvből általános iskolás koromban alapfokú, míg gimnáziumi éveim alatt középfokú, C típusú állami nyelvvizsgát szereztem. Részese lehettem továbbá, a Fidelitas Közéleti Ifjúsági Akadémia, vezetőképző képzésének is. A 2005/06-os, kiváló Csapat tagjaként számos barátot és tapasztalatot szereztem.

  2005. áprilisában léptem be a Fidelitas, szegedi szervezetébe, 2005. szeptember tizedikétől, pedig alapító elnöke vagyok a Fidelitas Pásztói Csoportjának. Szerencsére, rövid idő alatt Nógrád Megye egyik legaktívabb csoportját sikerült kialakítanunk!

  2005. decemberétől a pásztói Fidesz csoport tagja vagyok, továbbá 2006. októberétől a Nógrád Megyei Közgyűlés, Oktatási Kulturális és Egyházügyi Bizottságának külső tagjaként tevékenykedem.

A Fidelitas 2007. évi tisztújítási folyamata során az Országos Választmány és a Nógrád Megyei Választmány alelnökének választottak, továbbá az Országos Elnökség megbízott Nógrád - megye 2. számú választókerületének koordinátori feladatával.

  Szabadidőmben "fidelitasozom" a számomra kedves emberekkel töltöm az időt, focizok, zenét hallgatok, idézeteket gyűjtök és amennyiben az időm engedi, néha lovagolni is szoktam.

Végül az elérhetőségeim:

06-20-362-2917
gombicz.nandor@paszto.fidelitas.hu
http://paszto.fidelitas.hu

 

vissza a főoldalra