Interjú Gömbicz Nándorral, a Fidelitas Nógrád Megyei Választmányának országos alelnökjelöltjével!

 

Ági: A hétvégén, Székesfehérváron lesz a Fidelitas VIII. tisztújító kongresszusa, ahol Te is indulsz, mint alelnökjelölt. Mi áll az indulásod hátterében?

  - Leginkább az, hogy alelnök szeretnék lenni. Az igazat megvallva, először március kilencedikén este, a Fidelitas Nógrád Megyei Választmányi ülése után gondolkodtam el azon, hogy elindulok a Kongresszuson, mint országos alelnökjelölt. Ezen a bizonyos választmányi ülésen - melynek vendége volt Koszorús László országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos alelnöke - ugyanis előzetes várakozásaimmal szemben, szóba sem került, hogy Nógrád Megyéből bárki is megpályázna egy alelnöki posztot. Ez egy meglehetősen érdekes helyzetet teremtett, mivel eddig a napig már négy megyében zárták le az elnök, illetve alelnök jelöléseket. Magyarán, világossá vált számomra, hogy minél előbb meg kell nevezni Nógrád Megye alelnökjelöltjét, különben szép lassan kifutunk az időből és lemaradunk a jelölésekről. Ezután pár napig gondolkodtam a dolgon, majd kikértem néhány „fidelitasos” barátom véleményét, és mivel Ők is bátorítottak, úgy döntöttem, hogy belevágok. Természetesen, telefonon egyeztettem a Nógrád Megyei Fidelitas vezetőkkel, illetve csoportelnökökkel is, és miután senki sem tiltakozott a személyem ellen, úgy döntöttem, hogy megpályázom az egyik alelnöki posztot. Aztán, március 28-án hivatalosan is jelölt a Fidelitas Nógrád Megyei Választmánya.

Ági: Esélyek?

  - Jó kérdés. Kicsit hasonlóan érzem magam, mint az őszi önkormányzati választások előtt. Akkor meg voltam győződve, hogy a pásztói kislistás választásokon esélyem sincs bekerülni a képviselő testületbe. Előzetesen, körülbelül 700 szavazatra számítottam. Aztán 1102 lett belőle, és csak kevés vokssal maradtam le a képviselőségről. Ki tudja, lehet, hogy most nem leszek olyan balszerencsés, mint október elsején és bekerülök a Fidelitas országos elnökségébe. Persze vannak érvek, pro és contra, de én úgy érzem, hogy már most megérte, hogy elindultam. Örömmel tölt el ugyanis, hogy végül, 13 megyei, valamint a budapesti Fidelitas Választmány alkalmasnak tartott alelnöknek és megtisztelt jelölésével. Ezúton is szeretném ezt megköszönni. Talán, ez nem rossz előjel, hiszen, mint már az előző kérdésnél említettem négy megyei választmány jelöléséről már eleve lecsúsztam. Tehát március kilencedike óta, a Komárom - Esztergom Megyei Választmány kivételével, az összes választmány alelnöknek jelölt és ez nagyon jól esik. Bár tudom, hogy minden a Kongresszuson fog eldőlni, így a sorsom - alelnökjelölt társaimmal egyetemben - a kongresszusi küldöttek kezében van.

Ági: Milyen programmal készülsz az alelnökségre?

  - Mielőtt erre rátérnék, szeretném kihangsúlyozni, hogy amennyiben bizalmat kapok a Kongresszustól, akkor az egyik legaktívabb alelnök szeretnék lenni. Én azt vallom, hogy minden pozíciónak, címnek, a mögötte rejlő munka adja meg az igazi értékét. Tisztában vagyok azzal, hogy mire vállalkozom, és átérzem az országos alelnökség felelősségének a súlyát. A programomat is e szellemben próbáltam megfogalmazni.   Megválasztásom esetén négy, fontos kérdésre szeretnék nagy hangsúlyt fektetni. Ha úgy tetszik, négy fontos pillérre szeretnék alapozni. Ezek, fontossági sorrend nélkül a következők:1. A Megyei Választmányokon és a Budapesti Választmányon keresztül, minél több csoporttal szeretnék kapcsolatot létesíteni, illetve kapcsolatot tartani. Ezért, az összes választmányhoz el szeretnék látogatni. Fontosnak tartom, hogy a helyi kezdeményezések és vélemények, minél jobban visszatükröződjenek az Országos Elnökség munkájában.2. Mivel a Fidelitas egyrészt egy ifjúsági szervezet, fontosnak tartom, hogy az úgynevezett "tömegrendezvények" (nyári tábor, sporthétvégék, bulik, stb.) a jelenlegi, vagy még jobb, színvonalon kerüljenek megrendezésre a jövőben.3. Másrészről pedig, a Fidelitas egy politikai szervezet, melynek számos tagja tölt be fontos tisztségeket különböző területeken (országgyűlés, önkormányzatok, Fidesz, stb.). Ez nagy lehetőség és egyben nagy felelősség is, ezért fontosnak tartom, hogy minél komolyabb lehetőségeket teremtsünk a Fidelitas tagok szakmai fejlődésének elősegítésére. Ilyen például a vezetőképző folytatása, a szakmai kabinetek működésének optimalizálása, valamint, - igény szerint - megyei szintű vezetőképzők feltételeinek megteremtése. Ez utóbbi nem lehetetlen vállalkozás, hiszen Bács-Kiskun Megyében már létrehozták.4. Szűkebb hazám, Nógrád megye képviselete az Országos Elnökségben. Szeretném minél jobban segíteni a nógrádi csoportok működését, új csoportok megalakulását, valamint szeretném a megyét jobban bevonni a Fidelitas országos „vérkeringésébe”.  A Kongresszuson alapvetően munkához szeretnék bizalmat kérni. Munkához, mely által ezt a négy pillért, kézzelfogható, színvonalas tartalommal fel lehet vértezni.

Ági: Megkerülhetetlen a kérdés. Mi lesz a pásztói csoporttal? Amennyiben megválasztanak országos alelnöknek sok új feladatod lesz.   

- Ez a kérdés szerintem, csak a Kongresszus után válik majd aktuálissá. Sok függ attól, hogy országos alelnök leszek-e vagy sem. Azt azonban szeretném leszögezni, hogy nekem szívügyem a Fidelitas Pásztói Csoportja. 2005. szeptember tizedikén alakultunk, tehát még nincs két éve, hogy létezünk, de már most Nógrád Megye egyik legaktívabb Fidelitas szervezete vagyunk. Eleve azt, hogy én most országos alelnökjelölt lehetek, elsősorban a pásztói csoportnak - az azt alkotó fiataloknak – köszönhetem, és én büszke vagyok arra, hogy a Csoport elnöke lehetek. Félreértés ne essék, szeretném vezetni a Csapatot akkor is, ha alelnök leszek, de csak abban az esetben, amennyiben ez fizikailag és szellemileg is lehetséges. Jelenleg azonban, úgy érzem, hogy el tudnám látni mindkét feladatkört, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

 

vissza a főoldalra